Skip to content
2013. április 13. szombat / sum-blink

DmC teszt

1Sokszor kifejtettem sirámaim a filmes/ játékos Reboot-ok és azon belül is a Devil May Cry nyugatiasodásával kapcsolatosan. Semmi bajom nem lenne a dologgal, ha a készítők nem rugaszkodnának el annyira az eredeti produktumtól, mint ide Irak. Persze, valahol ez a Reboot lényege, de én általában észreveszem ám a kilógó pacilábat és sokszor ötlethiánynak tudom be a dolgot. Azért a DmC-nél nem ilyen egyértelmű a helyzet…

Megjegyzem: nem vagyok fanboy, de a Devil May Cry azon kultikus sorozatok és ikonikus figurákat felsorakoztató videojáték-szériák egyike, melyeknél igenis érezte 2010-ben minden játékos a döfést, mikoris az egykori, a szörnyeket rém elegánsan irtó vérlaza, félig démon-félig ember Dante-t egyfajta csövesként indították újra útjára. Azóta különböző petíciók hatására megenyhült a CAPCOM, és változtatott kicsit a figurán, de az eredmény finoman szólva sem lett jobb. Én is csak akkor lettem hajlandó játszani a játékkal, mikor megjelent hozzá a hivatalos Classic Dante DLC.

Mert mi az már, hogy az említtet csövinger egy neo-urbánus környezetben rugdalja a démonokat, ahelyett, hogy a Gótikus, misztikus helyszíneken aprítaná azokat vállig érő fehér hajjal és veres kabátban, kétméteres bárddal a kezében? Mi az már, hogy úgy beszél, mint egy felbőszült gettósuttyó, a kimért, higgadt lazaság helyett, amit a démonvér adott neki? Mi az már, hogy Vergil-ből egy pimp lett? Na, de nézzük a dolgokat szépen sorjában.

New DmC Screenshots demonstrate Dante laying down the law (1)

Az állítólag Resident Evil-nek készülő játék 2001-ben viharos sikert aratott a Sony fekete ördögén, így a CAPCOM kétszer is megismételte az attrakciót trilógiává bővítve a DMC sorozatot PS2-n. A harmadik epizód később egy speciális változatban is megjelent, ekkor már PC-re is. Egyértelműen a sorozat legerősebb tagja volt, a hihetetlen nehéz első, valamint a könnyű és kissé monoton második rész után – ez a rész ismertette meg velem a DMC-t, a Hack and Slash játékok császárát, valamint Dante-t, Vergil-t. Aztán jött a negyedik rész Nero történetével, mely már grafikailag is megállta a helyét az új generáció gyermekei számára, ismét – a korhoz mérten már szokatlan – nehézségi faktorral. (Bevallom, mai napig egyiküket sem tudtam befejezni.)

DmC-Devil-May-Cry-Gets-January-15-2013-Release-Date-PC-Version-4

Ez az, amiben a DmC kapásból elbukik. Nem hardcore… Ha párhuzamot kéne vonnom a régi-új Tomb Raider játékokat hoznám fel, olyan nagy az eltérés! A pofás grafikáról az Unreal engine gondoskodik, így ezzel semmi problémánk nem lesz. Tán a motor, tán a hasonlóan szürreális környezet teszi, de engem a játék rengetegszer emlékeztetett American McGee Alice-ének folytatására. Már az Intro-ból kitűnik a nem feltétlen jól sikerült metamorfózist: az említett “új Dante” (aki bármelyik emo tinibandába vígan beállhatna) bárokban lóg, piálgat és rúdtáncos hölgyekkel létesít egy éjszakás kapcsolatokat lakókocsijában. Ennyi az élete. Egy nap egy furcsa lány (neeem, nem Lady) Kat keresi fel a segítségét kérni. Ő egy szál brében elküldi a lányt a fenébe, azonban a városban hirtelen elszabadul a pokol és pár pornográf geg lefutása után végre ott áll karakterünk az irányítást tanulgatva.

e3-2012-dmc-devil-may-cry-screenshots

Hogy mire a nagy hűhó? Egy hatalmas démonvezér, Mundus és neje igyekszik irányítása alá vonni a várost továbbá elpusztítani Sparda sarjait. A városban semmi nem az, aminek elsőre látszik. Van itt gonosz energiaital gyár (Virility) agymosó folyadékkal, hazug médiaguru, elvetemült diszkótulaj és hasonló rettenetek. (Oké, értem én, hogy párhuzamot akarnak vonni a valós világból vett ötletekkel, de ez a realitás illik egy DMC epizódba?) A paralel univerzumokról jut eszembe: Dante és minden más démoni származású lény az ú.n. Limbóban is tud létezni, ahol az emberek nem – ez a valódi világ démoni formája. Aki látta akár a Mátrixot, akár a Constantine-t, vagy játszott a Soul Reaver-rel nagyjából el tudja képzelni a dolgot. Valamilyen képesség csak itt működik – valamilyen csak a valós világban, de sosem mi döntjük el épp melyik dimenzióba kerülünk. Arról a lineáris történet gondoskodik.

DMC4

Az új sztori szerint ráadásul Dante mellesleg nem is félig démon és ember ivadék, hanem démon apa és egy angyal sarja! (Nephilim.) Tulajdonképp az egész játék egy bosszúhadjárat, melyben édesanyánk gyilkosával igyekszünk leszámolni. Aztán felbukkan Vergil, aki sokat mesél származásunkról, elvezet gyermekkori lakhelyünk maradványaihoz és rávezeti hősünket, hogy többre is képes az ivászatnál és az esztelen szexnél. (“Ma is tanultunk valamit.”) Persze a készítők mindent megtesznek, hogy ne csak a Viva TV-n élő, Facebook csecsein felnövekvő ifjoncok szeressék a sorozat új tagját – Dante szinte egy az egyben Nero kabátját (majd később öklét) viseli, egy Easter egg-ben fejére fehér paróka esik. Ismét kezünkbe kerülnek a legendás fegyverek, Ebony és Ivory (majd még két másik puska is), a lakókocsi pedig pizzás dobozokkal van tele. A játékmenet is hasonlít a régi epizódokra, de sokkal leegyszerűsítettebb és mint mondtam lineárisabb/ butább azoknál. (Újdonság ez ma már?)

dmc_5_dante_by_xkalipso-d5tjikh

Az egynek elmegy történet egyébként nem lenne rossz, de köszönőviszonyban nincs a sorozat eddigi tagjaival. Oké, akik nem ismerik a karaktereket, azok meglepődhetnek egy-egy fordulaton. Maga a Hack and Slash játékmenet, a legendás mozdulatok újraéledése, az orbgyűjtögetés most is szórakoztatóak – utóbbiakkal az adott szobroknál, vagy a pályák közt tuningolhatjuk Dante-t és fegyvereit. Harci szerszámból lesz jó pár és mindegyiknek van egy másodlagos funkciója is. A kaszával pl. fonalakkal benőtt helyekre vághatjuk be magunkat, a bárddal falakat törhetünk át stb. Alapvetően kék és piros színben világítanak démoni eszközeink, jelezve az adott tárgy használati területét: ha egy platformfeladatnál vagy akadálynál kéken világít a segítő ikon, nyilván egy kék fegyverre kell váltanunk, de ha egy pirosan világító démon közelít felénk, akkor valószínű egy pirosan izzó fegyvert kell bevetnünk – de erre szépen rá is vezet a program. Később ezeket kombinálja a DmC á la God of War, vagy Madness Returns. Apropó: az új Alice Hysteria módját is megirigyelték a fejlesztők, csak itt Devil Trigger néven fut az esemény: a fekete fehérré változó rage módban Dante új energiához juthat. A pályákon, ha jól teljesítettünk (az értékelés rendszer a régi – minél stílusosabban, a fegyvereket/ kombókat váltogatva, ötvözve harcolj!), artwork-ök nyílnak meg számunkra a főmenüben és persze több levásárolható orbot is kapunk.

dmc-devil-may-cry-screenshots

A játék során csakis démonokkal gyűlik meg a bajunk – emberi ellenfelünk nem lesz. A rondaságok egyben apróbb főellenségek is, mindegyikük elintézése más-más taktikát követel. Gyógyulni a szobroknál vásárolt csillagokból, illetve a pályákon elszórt zöld “démon-bábokból” lehet. A program alapból három nehézségi szintet kínál fel, majd ha végigjátszottuk a sztorit egy negyedik is megnyílik. Bizonyos ajtók extra stuffokat rejtenek, ezekhez azonban arany, ezüst és egyéb kulcsok szükségesek – íme egy ok az újrajátszásra. A húsz pálya során megfordulunk a pokoli dimenzióban szétszakadó, atomjaira robbanó, járdákat, autóbuszokat papírvárként összegyűrő városban, illetve annak reális változatában is. A városon belül egy vidámpark, egy italüzem, egykori családi házunk, egy diszkó és egy bitang nagy irodaépület várja, hogy meglátogassuk – a teljesség igénye nélkül. Mindenhol a fő célunk az adott Boss elpusztítása lesz, rengeteg harccal, platform feladattal és nagyon minimális logikai szekvenciákkal fűszerezve.

DmC-screenshot

A megújult Dante mellesleg már nem laza, hanem tapló, nyers és ordenáré. Előszeretettel ordibálja a f*ck szót harcok előtt/ közben – egy urbánus, primitív, ám kétség kívül populárisabb karakter lett belőle. A szörnyek is elvesztették méltóságukat, külsőleg és belsőleg is – bár régen is gusztustalanok voltak, nem álltak le sosem ilyen rém gyökér módon fenyegetőzni és az említett f*ck szócskákat ugyanazon szóval viszonozni, mint valami nyóckeri suttyó. A gusztustalan jelző immár nem is megfelelő rájuk, ilyen téren már horrorba fordult az egykor gótikus sorozat: annyira betegesen ronda és visszataszító ellenfelekkel harcolunk, hogy Silent Hill lakosai is megirigyelhetnék azokat, háziállat gyanánt. A játékban az öncélú szex is megjelenik – igaz legtöbbször utalás szinten, ám itt sokkal kevésbé találom indokoltnak, mint Kratos kalandjaiban. Egy szóval: elk*rvult a játék minden téren. Ez kell most a népnek – minden, ami Pegi 18+.

014368

De térjünk vissza, mi, oldschool játékosok a DmC pozitív oldalára, mert van neki. A történet egy egyszer-nézős filmhez hasonlóan izgalmas tud lenni, tartalmaz váratlan fordulatokat és meglepő jeleneteket. A harc élvezetes, könnyed. A grafikával kapcsolatosan megjegyezték többen is, hogy erősen túl van színezve, túlszaturált a játék – ezt valahol megértem, hiszen a nem evilági atmoszféra indokolja, de egy ponton túl tényleg zavaró tud lenni. Hiába a sok, letagadhatatlan inspiráció, azért vannak egyedi ötletek is a programban: ilyen, amikor a médiaguruval harcolva a csatorna híradó design-jában ugrálunk a feliratokon, vagy amikor egy folyóba ereszkedünk alá és mindent fejjel lefelé találunk, miközben odafentről besüt a napfény. Tetszett az is, amikor a TV képernyőjén jelenünk meg élő adásban, egy mólon harcolva, de ezt a részt is mi irányíthatjuk. A pályák szépek, átgondoltak, eltévedni sosem fogunk a közepesen rövid játék során. A zene is egy olyan pont, ami megosztja a játékosokat – ha szereted Noisia és CombiChrist elborult és agyszaggató számait, mindenképp jól fogsz szórakozni. Igaz, a harmadik, vagy negyedik rész dalait anno nem underground sztárok nyomták, de az a stílus nekem sokkal jobban bejött. Ízlés kérdése, de ezt a számot nem übereli semmi, az tuti:

Ugyanaz a véleményem a DmC esetében, mint a Tomb Raider reboot-nál: nem lenne rossz játék, ha nem ezen a néven, ilyen figurákat szerepeltetve futna. Hack and Slash-nek elmegy a God of War mellé, szép is, néhol izgalmas – de az említett negatív irányú változtatásokat kevesek gyomra fogja bevenni, akik szerették a régi sorozatot. A Gótika, ami nagyon hiányzik ebből a játékból és a stílus. (Ugyan van neki, de alpári.) Folytatás várható, addig is a Vergil’s Downfall DLC-vel bővítheti az új DmC univerzum iránti tudásszomját aki szeretné. Én nem szeretném…

Ezúton gratulálok a magyarítás készítőinek gyors munkájukért!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: