Skip to content
2017. március 5. vasárnap / sum-blink

Bayonetta teszt

175131-bayonetta-playstation-3-front-cover

Tudtam… Mikor az előző generációs konzolosdit elkezdtem, már tudtam, hogy a SEGA Bayonettájához közöm lesz. Nem vetem meg a hack and slash műfajt és a fekete latex ruhás nénik anno zsenge kamaszkorom vágyálmai voltak, így biztosra vettem, idővel mindenképp beszerzem a játékot. Hogy jó vétel volt-e, arra nagyon nehéz egyértelmű választ adni.

Mert az avatatlan, de a videojátékokat némileg ismerő egyén fél perc után a Devil May Cry (nem a reboot, a klasszikus!) p*ncis verziójának könyveli el a játékot, hiszen a célkereszt egy hatalmas csók embléma, induláskor nyögve bemondják a játék címét és ott a számos feminizmusra utaló jel – elég csak a logo O betűjére pillantanotok a borítón… De ez az állítás nagyon távol áll az igazságtól, ugyanis a Bayonetta első benyomásaink ellenére egy igazi hardcore japán őrület… és nagggyon szexista.

Az alapokat már meghatároztuk műfajt tekintve, de nézzük a részleteket. Az intro kellően zagyva – flashbackek formájában még vagy 8-szor fogjátok látni cserébe. Bayonetta, a fiktív  Vigrid városában él kontinensünkön és egy petit 500 éves pihenő után tér magához. Boszorkány a lelkem, angyalokkal hadakozik – leginkább ősellenségével, a szintén felnőtt filmekből ideszökött Jeanne-al. Idővel egy kíváncsi újságíró szegődik nyomába, Luka a.k.a. Cheshire, valamint később egy rejtélyes kislány Cereza is útitársa lesz. Hogy milyen úton? Na ez az. A sztori olyan szinten elvont, komplikált és keleti, hogy én nem hazudok: alig tudtam követni, az unalmasabb átvezetőket pedig kegyetlenül átnyomtam.

bayonetta-2-screenshot-4

A játékmechanika a stíluson belül a szokásos: győzz le X ellenfelet, majd megnyílik az A-ból B-be vezető út újabb része, megint harc, megint megnyílik – hősnőnk egy puszival nyitja meg a lezárt részeket – aztán bossfight, megint harc, videó és így tovább. Mitől különleges mégis a játék? Nézzük a főszereplőnőt. Négy skúlóján túl – melyekből kettőt kb. 1,5 méter hosszú, kecses lábai végén található tűsarkújaként hord – haját/ ruháját tudja a milliónyi kombó során örvényként mozgósítani az ellenfelek pusztítására, úgy, hogy ami rajta marad azokból, épp csak a nagyon intim testrészeit takarja el. Megidézhető több méteres fekete magassarkú (!!!), öklök, sárkányfej és boss harcok során sok más eltérő állat – óriási pók, sokszemű varjú… De random megjelenik méteres guillotine, szöges kerék, kaloda, miegymás.

bayonetta-screenshot-8_0900021092

Természetesen dugig vannak a harcok tömve QTE szekvenciákkal és eszméletlen brutális kivégzésekkel, ahol csak úgy ömlik a rószaszínes nedű. A harcok során aranykarikákat gyűjthetünk pénz gyanánt (Sonic, valaki?) és persze különböző színű orbokat, melyekből kotyvaszthatunk a menüben gyógyító, védelmező és mágikus (figyelj) nyalókákat! Bayonetta nem máshol, mint a pokolban tud bevásárolni, ahol Rodin, a vérlaza néger csóka fogad minket. (Olyan poénokat szór, mint a Resident Evil 4-re, vagy az Evil Dead-re való utalgatások.) Nála vehetünk új mozdulatokat, fegyvereket, nyalókákat is két pálya között, vagy az elszórt vörös teleportokba beriszálva karakterünket. Cuccokat az Angel Attack nevű árkád FPS minijátékban is szerezhetünk.

dec2009_bayonetta_sc0031

Mivel a játék 90%-a kőkemény akció nem elhanyagolhatóak az ellenfelek. Kezdésnek a temetőben megcsodálhatjuk a játék érdekes felfogását az angyalokról – nos, többször felmerül ki a gonosz, ki a jó, ugyanis a Bayonetta világának angyalai ocsmányak, kaszával, buzogánnyal és egyéb szerszámokkal támadnak (ezeket az eszközöket fel is vehetjük, de rongálódnak), de aztán jönnek az emeletes ház méretű “kisebb”-nagyobb bossok – totál beteg ellenfeleket képzeljetek el, a képek alig adják vissza mire számíthattok. De a beteg itt nem félelmeteset jelent, inkább elborult, japán… izéket. A designerek fogtak két-három össze nem illő giccses tárgyat, tettek rá egy szobor fejet és tessék, kész az ellenfél. Egyszerűen befogadhatatlan európai aggyal, még a DMC sorozat után is. Némelyiküknek nem csak a szokásos zöld-sárga életerő csíkja lesz, de bizony még egy kék, vagy fehér pajzsot is le kell bontani a teljes sikerért.

ps3_bayonetta_5447f381d916211d72adb5c0367c913610

A műfajból adódó monoton öldöklés mellett néhol nem keveset kell mászkálnunk, platform ugrálnunk (különösen a játék vége felé), megjegyzem boszorkány képességünkből adódóan a csicsás-cicomás pályákon akár vertikálisan is ugrálhatunk olykor á la Gravity Rush. Pár helyen a vizet tudjuk szilárddá merevíteni, vagy párduc alakban tudunk csak átugrani egy-egy szakadékot. És még az időt is manipulálhatjuk! Ha már pályák: akár az ellenfelek, a grafika is nagyon eklektikus! Néhol kimondottan szép, máshol borzasztóan elvont-elszállt, valahol pedig kifejezetten puritán. A zenék szintén dobnak a csajfaktoron: sok esetben borzasztó idegesítő, nyávogós JPOP szól, de van, hogy épp epic áriákat vágtak be a harc alá a derék fejlesztők, ha olyanjuk volt – minden logikát mellőzve.

ps3_bayonetta_fb94d9162bda61c433e05319536ad2f46

Eklektikus játék ambivalens kritikát kíván – szó ne érje a ház elejét, remekül szórakoztam olykor a Bayonettával. Néhol kifejezetten szép a környezet, élvezetesek a harcok, az ember a fejét fogja nagy baromságokon és elborult poénokon, utalásokon (“Eggman” figurája, vagy pl. Bayonetta benyögése, miszerint a sírós kölköket és csótányokat nem bírja –  gyerekeket amúgy is csak csinálni szeret), vagy a tényleg animékbe illő szexuális gegeken, melyek azért mindig megmaradnak az erotika szintjén. (Viszont káromkodásból meglepően sokat kapott az angol szinkron…) Ötletesek a speciális pályák is: pl. zuhanó repülőgép, ahol a kis Cerezára vigyázunk, vagy a shoot’em up pálya, ahol egy rakétát irányítunk a futurisztikus város és a végső csata fele haladva – de még a Mátrixot idéző autópályás motorozások is be-be ékelődnek a sztoriba. (Az egyébként egész kézreálló irányítás utóbbinál és a platformrészeknél sajnos borzasztóan sikerült…)

19

Sok az idegesítő hiba is a játékban. Alapból a PS3 port jobban akadozik egy-egy helyen a boxoshoz képest, lassan is tölt/ ment, a grafika pedig néhol nagyon szürke-unalmas tud lenni. A sztori pedig kifejezetten zagyvaság, bár egy kiegészítő animét is kapott folytatás gyanánt, a második Wii U exkluzív rész előtt, nem leszünk sokkal előrébb. Néha ráadásul monoton, unalmas és mellőzi az ötletes pályaszerkesztést, ami pedig máskor kifejezetten erőssége. (Pl. mikor lebegő szigeteket forgatunk a Paradicsom felé haladva, a fellegekben) Érthetetlen…

A Bayonetta kegyetlenül japán, minden tekintetben. Ha ezt be tudod fogadni, vagy alapból szereted, nincs gond, egyébként úgy jársz, mint én – kompromisszumokat kell kötnöd! De akkor is egy kuriózum a játékok világában, így kipróbálásra mindenképp érdemes, ha kicsit is vonz a műfaj.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: