Skip to content
2012. június 7. csütörtök / sum-blink

E3: Pikmin 3

Az idei E3 egyik legmókásabb prezentációja során került bemutatásra, a karrierjét Nintendo Gamecube-on kezdő sorozat harmadik része, a Pikmin 3. Shigaru Miyamoto kedves teremtményei a kabátjából másztak elő és a prezentáció alatt, a kivetítőn más fejlesztők vállára és fejére ugrándoztak – persze csak virtuálisan.

A játék ismét egy hangulatos, stratégiai program lesz, amiben ezek a hangyanagyságú lények gyümölcsöket gyűjtögetnek, rovarokkal harcolnak – mindezt csodás környezetben. Egy új, szürke faj is bevezetésre kerül (tudniillik, az eddigi figurák képességeit színük határozta meg): ezek kőből vannak, így a kavicsfalakat tudják kibontani, pontosabban kifejelni az útból társaik számára. A fejlesztés ugyan először Wii-re indult, most már Wii U nyitócímnek könyvelhetjük el a projektet. A grafika rengeteget fejlődött, különösen a víz és a mélység-élesség effektusok lettek igazán szépek. A játékmenet mit sem változott: most is százával irányítjuk a nyüzsgő Pikmineket, jellegzetes „Nintendo-s” világokban.

Az új platform leginkább az irányításra lesz kihatással: bár játszhatunk hagyományos Wii kontrollerekkel is, a Wii U, kijelzővel felszerelt gamepadjén a térképet is figyelemmel kísérhetjük. Ennek leginkább stratégiai szerepe lesz. Azért a Wii-s kontrollereknek is megmarad a létjogosultságuk: a főellenfelek gyengepontjait (pl. egy óriási kukac szemét, vagy páncélzatát) azokkal béníthatjuk le – a nunchuknak a lövések utáni újratöltésekor lesz szerepe, azt rázogatva tudunk ismét betárazni.

Ezúttal négy vezetőnk lesz majd, ám a régebbről ismert, szkafanderes Olimar kapitány nincs köztük. Hogy sorsa mi lett, az természetesen titok, majd a játékból kiderül. A Challenge mód (melyben időre minél több gyümölcsöt kell összeszedni) jelenléte már biztos, ám mi titkon reménykedünk egy kooperatív játékmódban is. Miyamoto úgy véli, a játékosok, ízlésvilágukat tekintve, a színes, könnyed irányba mozdultak el, így igyekeznek ehhez igazítani az új Pikmin arculatát is.

Hivatalosan megerősített megjelenési dátum még nincs.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: