Skip to content
2011. december 1. csütörtök / sum-blink

X-akta: Alice Madness Returns teszt

Now it’s time to put your blade to work.

Gondolom sejthető, hogy nem tudok elfogulatlanság nélkül írni a második McGee Alice-ről. Miért? Mert legalább annyira szeretem Alice történeteit, mint a Star Wars-t, vagy pl. a Blink 182-t. FANATIKUSAN! Vártam is ezt a játékot rendesen. De vajon megkaptam-e, amit vártam? Sikerült-e American McGee-nek, ami több, mint 10 évvel ezelőtt – megreformálni a Third Person akció-kalandjátékok világát? Tán kiderül…

Az első American McGee féle Alice játék 2000-ben jelent meg és igen nagy hatással volt rám. Sztorija tulajdonképpen két sorban összefoglalható: a könyvek eseményei után Alice-ék háza egy estén leégett, szegény lány összes hozzátartozója életét vesztette, Ő pedig egyedüli túlélőként a bűntudattól katatóniába süllyedve egy még groteszkebb Csodaországban találta magát – itt győzte le Szívkirálynőt, tett rendet Csodaországban és ezzel együtt távozhatott gyógyultan a kórházból. American McGee sanyarú gyermekkora miatt javarészt eredetileg is elvont, fura meséket tett még rémesebbé, öntötte nyakon feketehumorral – ez lett a védjegye. Az Óz projektjét lefújták, de a Grimm sorozatban számos mesét mutatott be úgy… ahogy a Grimm testvérek eleve megírták. És azok bizony elég morbidak – no-de a rajzfilmszerű világ és a humor kellően feldobta a hangulatot.

2-3 évvel ezelőtt reppentek fel az első kósza hírek a második Alice játékról, mely az első elképzelések szerint REMAKE lett volna, de később a folytatás mellett döntöttek. Az első játék szakmailag óriási siker lett, ám a gyenge marketing miatt megbukott. Most nem követte el az American által alapított Shanghai-i fejlesztőcsapat ezt a hibát – sőt, pont a Fűszeres Ló túlsó oldalára estek, mert mire véget ért a marketing kampány már szinte MINDENT láttak a rajongók a játékból: az összes új fegyvert, helyszíneket, de még magát a főgonoszt is – hála a koncepciós rajzokat egybegyűjtő Alice Artbooknak, mely még a játék megjelenése előtt boltokba került.

No, de Titeket nem ez érdekel, hanem a második játék. Először is, az első rész teljes ismerete hiányában is bátran neki lehet kezdeni, mert az események egy menüpontban le vannak írva, de biztos, ami biztos alapon teljesen ingyenesen megkapjátok a második résszel együtt a klasszikus 2000-es játékot. (Megjegyzem semmi grafikai tupírra ne számítsatok – egy-két karakter skin le lett cserélve, ennyi. Hiába, az alapanyag ma sem ronda.) Alice a második részben már fiatal nő, ki az iparosodott London utcáin tengeti életét ( a történet során kiderül miket is dolgozott míg nem hallottunk felőle) ám ismét víziók kísértik, gyakran el is ájul, így felkeresi az árva gyerekekre szakosodott Dr. Bumby-t, aki előző orvosa után kezeli őt. Az orvos jelszava: a felejtés, azt akarja, hogy a gyermekek felejtsenek el mindent korábbi múltjukról. Alice azonban az ellenkezőjét szeretné, meg tudni mi történt a tragikus estén, mert szerinte az bizony nem baleset volt. Segítségére lesz a nagyvilágban árválkodva a régi gondozó nővérkéje, az iszákos Witless nővér, a kedves Mádám, Nanny és Radcliffe úr az ügyvéd. Tőlük kapunk információmorzsákat majd a múltunkat illetően.

A játékba csöppenve ezeket a Londoni részeket is viszonylag interaktívan fogjuk átélni. Aztán persze irány Csodaország, ahol ismét felbolydultak a dolgok. Az első helyszín a Könnyek völgye lesz – ez a hely Alice mentsvára a szürke világgal szemben és egyben az első legszebb helyszín. Zöldellő réteket láthatunk, patakok csordogálnak lábunk alatt, különös lények népesítik be a tájat. Persze barátainkkal is itt találkozunk először: Fakutya/ Cheshire Cat ismét visszatért tanácsokat adni (és jól összezavarni). Az előző részben még ellenségként felbukkanó Borshercegnő mára lehiggadt, még segíti is Alice-t, de természetesen később itt lesznek mormotáék is (akik időközben egy hatalmas tervvel álltak elő) szegény darabokra hullott Kalapos, ki szintén oldalunkra állt – szóval lesznek meglepetések a korábbi mesét ismerő egyének számára is. Megjegyzem – minden csodaországi karakter Alice valós életében is szerepel – lehet találgatni ki kicsoda.

Persze nem telik sokba, hogy elszabaduljon a pokol, pontosabban a Pokoli Vonat, ami tönkretenni igyekszik szegény Csodaországot. A helyszínek igen változatosak: járunk hatalmas, indusztriális kohóüzemben Kalapost keresve, a mesésen gyönyörű titokzatos Keleten (mely olykor az Okamit idézi meg) , az Óceán mélyén, még a Királynő földjére is visszatérünk és az egyik legrémesebb helyszínen a Babaházban is megfordulunk.

Számomra nemes egyszerűséggel tökéletes volt a vizuális élmény: e tekintetben American-ék hozták az elvárt, igen magas, művészi színvonalat: ezúttal a legújabb Unreal Engine adja az alapot az irreális kalandozásra. Aki pixeleket számolva játszik egy játékot biztos nem tartja majd tökéletesnek, hisz Duke, sőt a Medal of Honor is ezt a motort használta nemrég, de számomra maga volt a tökély. Csak néhány ízelítő: a fellegekben járva kártyákból felépülő óriási várakban szaladgálhatunk, a cseh szürrealista rendező előtti tisztelgésként (Svankmajer) megalkotott “babaház” helyszín forog, pörög, átalakul – ilyen téren egyértelműen sikerült ismét az, ami 2000-ben, maga a reformáció. Lássuk a játékmenet: Alice-nek kalandjai során a legendás Vorpal pengéje lesz az első hűséges fegyvere, majd megkapja a Borsszórót is, mely lényegében egy géppuska. Nincs töltény-limit semelyik fegyvernél, ám túlmelegszik a kicsike, ha sokat darálunk vele – ilyenkor csak várnunk kell egy cseppet. Aztán kapunk egy elegáns kéziszerszámot a bunkósbotként funkcionáló, olykor felnyerítő játék pacit. Illetve nagy segítségünkre lesz az időzített robbanó nyuszi figura és a forró teát köpködő teáskanna is.

Az első részhez képest szerény felhozatal – később kiderül miért. Nem fegyver, de fontos védekező szerszámunk lesz az esernyő, mely pajzsként funkcionál. A játék ismét hagyományos lineáris-platform akció, McGee módra persze. Alice mozgáskultúrájának fontos újításai közé tartozik a “dodge” azaz bukfenc mozdulat: ilyenkor eltűnik a szemünk elől, csak pillangók jelzik nyomát, akár az ugrálásnál. Három pördülésből áll egy ugrás sorozat, amit érdemes lesz megfelelően időzítenünk – óriási távokat tehetünk meg vele, nem is beszélve arról, hogy szoknyánkat egy rövid ideig ejtőernyőként is használhatjuk á la Rayman. A harcokról: sajnos-e téren történt számomra negatívabb változtatás az elődhöz képest: Alice akár manuálisan is célozhat, de be is tud fogni egy ellenfelet, vagy váltogatni közöttük. Lényegében a taktikázás olyan módon teljesen elvész, mint az első részben, ahol fedezékeket kerestünk, bujkáltunk stb. – itt egy bevallottan God of War szerű (ám konzolon nyilván populárisabb) harcrendszer kerül terítékre. Alice életét ezúttal rózsaszirmokból töltheti fel, melyet az ellenfelek legyőzése után kap, valamint széttörhető csigaházak, kagylók, porcelánbabafejek stb. (ez mindig helyszínfüggő) rejtik azokat. Fontos gyűjteni való lesz még a számtalan fog és a még értékesebb aranyfogacska, amikbe utunk során botlunk. Ezek egyrészt a konzolos trófeák miatt kerültek a játékba, ám gyakorlati szerepük is van: ezeket gyűjtve tuningolhatjuk fegyvereinket. (Ezért hát a kevesebb eszköz…) Összesen négy szintre lehet felhúzni az ütő-lövő-vágó szerszámokat – kivéve a nyuszit. Ha pedig nagyon lesérülünk Alice a már jól ismert fekete-fehér hisztéria módba kerül – ez amolyan utolsó lehetőség és rövid ideig sérthetetlen is lesz általa.

Rengeteg mini-játék is színesíti a programot: ezek néhol a sztoriba vannak szőve (mint az “Off with her head”, melyben egy guruló babafejjel kell flippereznünk, vagy az oldschool oldalra scrollozós játékmenetű mélytengeri csata) néha azonban kagylókba berohanva találunk rájuk. Lesz itt találós kérdés Cheshire módra, aki amolyan Vágó Istvánként kérdezget minket, sakk, ritmusjátékok, esetleg két dimenziós papírmasé szaladgálás, kirakó vagy “éld túl” csata. Ezekből növelhetjük életenergiánk hosszúságát, négy megnyerés után egy szirommal megtoldva azt. Majd elfelejtettem: Alice még egy fontos képességet kapott, amit bárhol használhat – ez a zsugorodás. Bármikor összemehet, ilyenkor szabad szemmel nem látható libegő platformok és üzenetek jelennek meg, melyek sokszor a továbbjutást segítik, valamint ezzel fér be az apró kulcslyukakon is, amik mindig valami titkos helyre vezetnek – itt találhatunk a fogak és a rózsaszirmok mellett emlékfoszlányokat is, orvosainktól, Nanny-től, vagy családtagjainktól… Üvegcséket is gyűjthetünk, ezekből elég kevés van egy pályán – a főmenüben ellenőrizhető a dolog. És hogy még tökéletesebb legyen az újrajátszásra sarkallás, olykor falon pihenő, máskor repkedő disznóorrokat (nem röhög, utalás a mesére!) lőhetünk le borssal, melyek nagyot prüszkölve egy új, továbbjutáshoz szükséges platformot indítanak be, vagy ajtót nyitnak ki.

Az ellenségek sajnos kevésbé változatosak, mint az előző epizódban – de mindig tökéletesen illeszkednek az adott helyszínhez. Leginkább kátrányfigurák rontanak ránk porcelán testrészekkel (a sztoriból kiderül majd miért), belőlük többféle verzió is van: óriás, repülő… Mindegyiket más taktikával lehet legyőzni, mondhatni: minden ellenség egy kisebb főgonosz! Aztán itt lesznek a mini Kalaposok kávéalátét vérttel, Keleten a Kill Billből átstatisztált szamuráj darazsak keserítik meg utunkat, hogy a csavarokból összeépülő szitakötőket és a szivarozó tarisznyarákokat ne is említsem. A jól ismert kártyaőrök is visszatérnek – ellenük olykor óriási méretben is harcolhatunk amolyan Godzilla módra!

A zenéket valószínűleg kevesebbet fogjuk dúdolni magunkban – bár nagyon jól sikerültek és rendkívül atmoszférikusak, azért nem ütnek akkorát, mint az első epizódban. Igényes munka, de Chris Vhrenna csak egy számot írt a játékhoz, így a csilingelő-xilofon melódiák és áriák elmaradnak. (Azért lesznek maradandóbb darabok így is.) Leginkább a mélabús hegedűszó dominál főként a valós helyszíneken. Mert hogy az első résszel ellentétben már nem csak, hogy járunk és kisebb feladatokat oldunk meg az öreg Londonban, de sokszor össze is olvad az a képzeletünkkel – hiába, a keleti fejlesztés meglátszik a játékon. Némely pillanatai (Hyde Park, kórház) a Silent Hill szintjére emelik hangulat terén a programot. A legsötétebb helyszínek a babaház egyes részei lesznek – itt tán túlzásba is estek a készítők: az első résszel ellentétben tehát ez már nem csupán kicsavart mese, hanem olykor valódi horror elemek is megjelennek – főképp a valós helyszínek bevezetése miatt. (18-as karikát is kapott, míg az előző 15-ös volt.) A sziporkázó humor szerencsére most is jelen lesz oldani a feszültséget.

Csalódtam-e? Dehogy! Amit imádtunk az első részben, a különleges atmoszféra, a hihetetlen emlékezetes és egyedi pályák, most is kenterbe vernek minden riválist, nem is beszélve az új karakterekről. Teszem azt, aki olvasta a könyvet (de még a régi Disney adaptációban is benne van – American kedvence, gondoltátok volna?) annak például ismerős lehet az Ács és a Rozmár meséje. Nos ez is szerepel a játékban! A bölcs Hernyót keresve keleten a papirusz tekercsek elevenednek meg, ahol Alice az említett 2D-s platformugrálásba kezd – hihetetlen szép és kreatív ez a rész is. (Egyébként az Art Director kedvence a régi Street Fighter sorozat – ez előtt tiszteleg itt a művész.) Mivel a Zelda is erősen hatott a játékra, a felfedezés, a jópofa alküldetések is nagyon ötletesre sikeredtek. A vízalatti helyszínen pl. egy hamisan éneklő üveghalnak kell segíteni együttest toborozni, majd egy piás Polippal bújócskázni (belebújik a tengerfenékre süllyedt rumos üvegekbe, mi meg széttörve azokat keressük Őt… :)), vagy épp a Keleti helyszínen origami hangyáknak segíteni egy hatalmas békát felébreszteni… Sosem fogunk unatkozni az biztos! (Az átvezetők rendkívül stílusosan a papírból kivágott/acélmetszetes képeket elevenítik fel.)

Negatívumok, amik a PC verziót illetik (én azt teszteltem) : Csak 16:9-es képarány van. Alice néha betöltés után beakad, vagy nem célozza be az ellenfelet (az irányítás amúgy is elég bajos billentyűzeten), csak ha nyomva tartjuk a gombot. Minden verzióra igaz: a játék közben nem zavart, de sajnálom, hogy idő hiányában kivették az úszás lehetőségét. Ennyi – szerintem minimális problémák. A harcrendszer átalakítását pedig egyszerűen a mai kornak tudom be…

Minimum egyszer érdemes mindenkinek végigjátszani – nem csak elfogultságból mondom ezt, az utóbbi idők legeredetibb, legötletesebb játéka, ahogy azt várni lehetett. Szerencsére a darkos helyszíneket bőven kompenzálják a gyönyörű, mesébe illő tájak. A ruhák helyszínspecifikusan váltakoznak, de konzolosok letölthetnek extra tartalomként speciális képességekkel felruházó kosztümöket is. A többszöri végigjátszás garantált!

További infóért, előzményekért nézz fel az Alice oldalamra!

*** SPOILER ***

Sajnos a sztori okozta a legnagyobb csalódást nekem. Egyrészt ha láttál egy darab Columbo-t is, már az elején tudod ki okozta a tűzet – de már az alapkoncepció sem tetszik, hisz az első részében ez egyértelműen baleset volt. Kicsit erőltetett az összekapcsolás a két rész között, kivételesen egy REMAKE tán jobb lett volna. A főellenség legyőzése után nyitva marad a történet és korántsem olyan kereken zárul le, mint az előd – szintén keleti szokás szerint. Ezúttal nem olyan jó szájízzel nézi az ember a Credits listát… Folytatást pedig nem szeretnék, mert elhiszem, hogy jó az Assassin’s Creed sorozat, de ez a történet NEM Franchise-ra van tervezve. Egyszer-kétszer feldolgozták, oké, de ha tovább fejik a tehenet elveszik az egyediség varázsa, aztán jönnek a “rebootok” meg a mittudomén mik…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: